Keresés

A csapatépítések új korszaka



Amikor a csapat építése NEM KÍVÜL, hanem BELÜL történik. Vagyis nem külső környezetben, esetleg akár extrém, de mindenképpen mesterségesen generált gyakorlatok vagy élmények során, mondhatni a felszínen, hanem BELÜL: a munkahelyen, valós helyzetekben és szituációkban, mélyen az emberi kapcsolatokban.

Valós megoldás ugyanis ott és akkor mutatkozik, ahol és amikor éles probléma vagy konfliktus, stresszhelyzet adódik. A konfliktusok alapvetően mozgósítanak, serkentenek, a személyiséget kiteljesítik. Így egy szervezet szempontjából a legfontosabb kérdés az, hogy mennyire képes úgy menedzselni az adott konfliktust, hogy az a célok elérésének valószínűségét növelje, és ne gátolja.

A mediáció rámutathat arra, hogy az elsőre destruktív, a szervezeti célok elérését gátló konfliktusok hogyan alakíthatók konstruktív, az egyén érzelmi intelligencia fejlődésének és a csapatkohézió erősödésének eszközévé.

A munkahelyi mediáció egyik, a kommunikációt fókuszba helyező irányzata érzékenyítő párbeszéd műhelyekkel javítja az együttműködést, fejleszti a kommunikációs készségeket. A mediátor „külső szeme”, az emberi értékeket fókuszba helyező és szokásoktól mentes gondolkodásmódja nézőpontváltást generál, ami serkenti a kreativitást a feszültségek, vagy éppen megrekedt helyzetek feloldásához.

Fő célja a kollégák érzékenyítése egymás, a feladatuk és a cég felé, így építve az egyéni motivációt és a cégkultúrát. A csapatépítés e módszer alkalmazásával a hétköznapok integrált részévé válik, hosszútávon hatásos eredményekkel, mint: nyílt kommunikáció, bizalmi légkör, kreatív problémamegoldások által a stressz csökkenése, ezáltal pedig az elégedettség növekedése, lojalitás és munkamorál erősödése.

A fejlődés és épülés kitartást, elkötelezettséget igényel, napi szintű „gyakorlást”, de a befektetett energia meghozza a gyümölcsét! Valósítsd meg a jövő érzelmileg intelligens munkahelyét!

#párbeszéd

5 megtekintés

Érdekelnek az aktualitások:

  • Facebook Social Icon