Keresés

Mire van időm..


A karácsony előtti időszak különösen a rohanásról szól, de amúgy is azt vettem magamon észre, hogy sokszor indokolatlanul sietek. Ezért megkértem testvéremet, segítsen nekem és adja kölcsön kislányát egy kísérlethez. Így aztán két és fél éves unokahúgomat, Nórit (kis tündérke tesztalany lett belőle) épp egy hónapja minden reggel én viszem bölcsibe. Elhatároztam, hogy semmiféle nyomást nem fogok gyakorolni rá út közben, az Ő ritmusában közlekedem majd. Természetesen biztonsági intézkedéseket, ha szükséges, mindenképp teszek (mint pl. az úttesten nem engedem elemezni a keréknyomokat, bármennyire is izgatja a kis fantáziáját...). Egész egyszerűen kíváncsi vagyok, ha nincs rohanás, nincs időnyomás, mi történik. Az egy hónap alatt minden nap beértünk a bölcsibe!!;) és minden nap kb. ugyanannyi idő alatt. 300 méteren 15-20 perc a részidőnk. Gyalog. Én mindig mögötte megyek, ritkábban a lépcsőkön mellette, amikor igényli kézfogásom (sajnos nagyon ritkán, pedig imádom fogdosni a kis puha-husi kezecskét):). Ha épp úgy tartja kedve, percekig egy helyben ácsorgok vele és próbálom kideríteni, vajon mi köti le annyira a figyelmét. A következő pillanatban pedig meglódul, dalolászik kicsit, legtöbbször engem kér meg, hogy adjak aláfestő zenét bandukolásunkhoz. Tudja az utat, ismeri a részleteket, de minden alkalommal más-más ragadja meg. Engem rendkívül mód szórakoztat, és mikor úgy érzem, gyorsabban kéne haladnunk, elengedem a kényszert. Lesz, ami lesz. Egy biztos, a bölcsibe mindenképp elmegyünk. Ma reggel történt meg először, hogy nem akart elindulni. Felöltözni sem. Kétségbeesetten mondogatta, hogy nem akar bölcsibe menni. Bennem két érzelem indította el a sírást. Az egyik, hogy tényleg, szívből megsajnáltam. Emlékeztem milyen volt, mikor nem akartam valahova menni, de erőltettek. A másik a tehetetlen kétségbeesés, mit fogok most csinálni, mert harcolni vele képtelenség. Olyan erő van a gyerekben, ha nem akar, akkor nem öltözik fel. Szóval elkezdtem sírni és mondtam neki, hogy úgy sajnálom, nem tudom mit csináljak most. A gyerek pedig csak nézett rám, szemecskéi belefúródtak az enyémbe. Esküszöm, megértett. És mintha ő is megsajnált volna. Odaadta a kutyusát és kinyújtotta a lábát, hogy adhatom a harisnyát. Erre aztán méginkább elkezdtek potyogni a könnyeim. Odanyúlt az arcomhoz, megtapogatta a könnyeket és közölte: nyál. Na erre mindketten felnevettünk, jól megpuszilgattam és minden gond nélkül elindultunk a bölcsibe. Ez a pár pillanat örökre belém égett.

#rólamsoul

6 megtekintés

Érdekelnek az aktualitások:

  • Facebook Social Icon