Keresés

Rajtad múlik



Neked milyen heted volt?;) Csak és kizárólag rajtad múlik! Amint ezt megérted, felfogod és elfogadod, a világ teljesen megváltozik. Minden pillanatban Téged szolgál!

A héten tök simán ment minden. Például szerdán is. Éreztem már, mikor reggel felébredtem, hogy minden a helyén van, rend van körülöttem és bennem. Felkeltem, nyugodtan elkészültem, elindultam időben, minden percre pontosan történt anélkül, hogy erre figyelnem kellett volna. A kátyút is éppen időben kapta el az autóm bal első kereke és menetrend szerinti pontossággal tört el benne a rugó. Pont volt egy hely, ahol félre tudtam állni és megkezdeni a hibaelhárítási folyamatot. Szüleim a közelben laknak, így miután gyorsan felhívtam a szervizt és az autómentőt, leegyeztettem mindenkivel mikor hol mit ad át, eközben már a taxiban ültem útban a munkába. Pont időben érkeztem, hogy még fel tudjak készülni a rám váró egész napos tréningre, ami nagyon jól sikerült. Annak ellenére, hogy bizony volt pár ellenálló résztvevő, akik próbáltak volna megtörni. Fogalmuk sincs mennyire súlytalanok számomra ezek a próbálkozások. Így aztán hamar feladták. Nap végén metróval egyenesen a Széll Kálmán térig repültem, ott pedig úgy alakult, hogy a testvérem épp arra járt és hazavitt, a nagy bőröndömet így szinte semmit nem kellett cipelni. Az eső pár perccel azután eredt el, miután beléptem a lakásba. Hívtak a szervizből is, hogy mégsem kerül majd olyan sokba a javítás és másnap már mehetek is a kocsiért. De pénteken is minden rendben folyt. Már a javított autóval vettem célba a Családsegítőt, hogy elindítsam az örökbefogadási folyamatot. Reggel útba ejtettem az ovibasuliba induló tesómékat, hogy ihletet és bátorságot merítsek az unokahugikból..:) A nagy forgalom miatt nem sokkal, csak kicsit előbb érkeztem meg a hivatalba, ahol pont egyszerre léptem be a kapun az engem fogadó családsegítővel. Mivel elnézte az időpontomat, fél órát várnom kellett. Nem bántam, pihentem. Majd ebéd a barátnővel, akire szintén várni kellett, de nagyon megérte. Majd indulás az edzésre, amiről majdnem elkéstem a dugó miatt, de amikor már végleg feladtam volna, varázsütésre kitisztult a tér és 5 perc késéssel megúsztam. Csodás pillanatokat élek meg edzés közben, rengeteget tanulok magamról, az edzőmet pedig egyenesen imádom. Otthon megadta magát a WC tartály. Leszereltem, megvizsgáltam, és eldöntöttem, hogy másnap megszerelem. Így is lett, ha nem is elsőre, de némi szentségelés után egyedül felszereltem egy új tartályt. És ez csak pár mozzanat a hétből, ami kívülről káosz, belülről „minden rendben van” hét volt.

Ne a történéseket akard befolyásolni, hanem a megélésüket!

#rólamsoul

4 megtekintés

Érdekelnek az aktualitások:

  • Facebook Social Icon